Tagságok
Global Footprint Network
amerikai testület.
Global Compact

A kezdeményezés 2005-ben indult el Magyarországon is. A Global Compact célja, hogy társadalmilag felelős magatartással, a vállalkozások és munkáltatók részeseivé váljanak a társadalmi kihívások megoldásának. Így az üzleti szféra összehangolt erőforrásokkal segítheti az önkormányzatokat, szociális partnereket a közös célok megvalósítása érdekében.
Támogatóink
Győr Város Önkormányzatawww.gyor.hu
Győr 2000 Idegenforgalmi Közalapítvány
www.gyortourism.hu
CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft.
www.cgpartners.hu
Széchenyi István Egyetem
http://uni.sze.hu/
Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium
www.kautz.hu
Goodwill PR és Kommunikációs Ügynökség
www.goodwill-pr.hu
Civiljutub - a civil videómegosztásért

Fair Trade vagy helyi termék?
Nagy dilemma: Fair Trade termékeket vagy a helyi termékek vásároljuk, fogyasszunk? A kérdés eldöntéséhez segítséget nyújthat az élelmiszerforradalom, vagyis a Food Revolution Day, a Jamie Oliver-alapítvány által létrehozott mozgalom. A kezdeményezés célja, a figyelemfelkeltés, mégpedig arra, hogy a világtörténelemben először fordul elő, hogy a túltápláltság miatti halálozás meghaladja az alultápláltság miatt bekövetkezett halálesetek számát. Idén 2012. május 19-re hirdették meg az eseményt, mellyel ösztönözni szeretnék az embereket, hogy fedezzék fel újra a főzés örömét, s a mindennapokban feldolgozatlan, lokális és egészséges ételt fogyasszanak. Ebben az értelemben a két nézet jól megfér egymás mellett, hiszen méltányos kereskedelemből származó termékek Magyarországon nem számítanak helyinek. Így ha kávét vagy teát vásárolunk, törekedjünk arra, hogy méltányos kereskedelemből származzon, különben pedig - ahogy az IFF Egyesület és önkéntesei is - törekedjünk az élelmiszerforradalom elveinek betartására.
Bővebben:Élelmiszerforradalom és Fair Trade
Kőris Nonprofit Kft. meghívása
2012-ben a Kőris Nonprofit Kft. partnereivel és az IFF Egyesület szakmai közreműködésével rendezi meg a Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatversenyt. A verseny célja a tehetségfejlesztés, tehetséggondozás, a komplex ökológiai szemlélet kialakítása, elmélyítése a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztésével. A verseny jelentősége abban rejlik, hogy a szervezők a környezeti nevelésben a környezet-, természet- és egészségvédelem eszméit határok nélküli érvényesüléséért dolgoznak, mindezt a hazai és határon túli szakmai szervezetek közötti együttműködéssel, annak fejlesztésével és hálózatépítéssel karöltve. A verseny döntője idén május 25-én, pénteken lesz, melyre mindenkit szeretettel várnak.
Május 12: a Fair Trade Világnapja
A Fair Trade mozgalomnak az a fő célja, hogy a termelők méltányos árat és biztos jövedelmet kapjanak az áruikért. A civil mozgalom a Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában élő kávé-, tea-, kakaóültetvények munkásaiért, vagy például a pakisztáni focilabda-készítő munkásokért tevékenykedik. Azon túl a kezdeményezéssel biztosítani tudják a fent említett termelők tisztes jövedelmét, a Fair Trade-ben fontos, hogy ne alkalmazzanak környezetpusztítást és kizsákmányoló munkát bennszülöttekkel, gyerekekkel és nőkkel. Az ily módon készült termékeket logóval látják el, melyek között sok biotermék is megjelenik. A méltányos árat a termelők vissza tudják forgatni a saját közösségük javára, például iskolát építenek.
Az idei évben a világnapjához kapcsolódó felhívás a Fair Trade Reggeli- a nap legfontosabb lépése, mellyel a szervezők azt szeretnék elérni, hogy minél többen fogyasszanak, méltányos kereskedelemből származó terméket nemcsak reggelire.
Egyesületünk egyetért a Fair Trade szellemiségével, s ennek jegyében a 2012. szeptember 28-án a Széchenyi Egyetemen megrendezésre kerülő Kutatók Napján a Méltányos Kereskedelmet bemutató programban közreműködik.
Enesén jártunk
Az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület 2012. április 27-én előadást tartott az Enesei Általános Iskolában a Föld napjához kapcsolódóan. Külön alsósoknak és felsősöknek szóló előadásokon a gyermekek megtanulhatták, hogy mit értünk környezettudatosság alatt, hasznos ötleteket kaptak az energiatakarékossággal kapcsolatban. A felsősök külön foglalkozáson becsülhették meg saját ökológiai lábnyomukat, míg az alsósok tesztek segítségével sajátíthatták el a szelektív hulladékgyűjtés szabályait. Ezek mellett a gyermekek az egyesület tagjaitól megtudhatták, hogy mik a felesleges vagy túlcsomagolt termékek, melyekből ízelítőt is kaptak.Együttműködés született az IFF Egyesület és a Kőris Nonprofit Kft. között
2012 áprilisában az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület és a Kőris Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött. A kölcsönös előnyökkel járó együttműködésre azért került sor hogy a jövőben a szervezetek hatékonyabban tudják munkájukat végezni, céljaikat elérni, hiszen mindkét nonprofit szervezet küldetése és célja nagyban hasonlít. Az Egyesület és a Kőris számára is fontos, hogy a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés gondolata és gyakorlati megvalósulása minél több emberhez eljusson. Ennek érdekében a jövőben a két szervezet az együttműködés keretében közös projektek szervezésében támogatja egymást.
Földünk
A Secret Team kisfilmjével Földünk szépségét igyekszik bemutatni. Az űrből közeledő, s a többi bolygótól eltérő külső burkon elmerengő kép, aztán bolygónk belső szépségeit is feltárja. A zsugorodó nézőpont első állomásaként láthatjuk, miként folynak a folyók, hogyan hordja a szél a homokot, majd hogy milyen állatok népesítik be Földünket. Az amerikai rétisas völgyet vigyázó tekintete és a növények virágzása után, a természet erői mutatkoznak meg a filmvásznon. Végül újra távolodunk, s az űrből szemlélve mutatkozik meg Földünk egységes arca. Az alkotás a kivételesen jól megválasztott zenével a szerzők törekvése, a pozitív élmény elmaradhatatlan.
A kisfilm az alábbi linken megtekinthető:The Secret - Planet Earth
Orosz és kínai befektetők Magyarországon
2012. március 9-én a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolája és a Zsigmond Király Főiskola Geopolitikai Kutatóközpontja konferenciát tartott Győrben, „Orosz és kínai befektetők Magyarországon” címmel. A konferencia megnyitóján az egybegyűlteket Alekszandr Alekszandrovics Tolkacs, az Oroszországi Föderáció Magyarországi Nagykövete köszöntötte. A konferencia aktualitását az orosz és kínai cégek hazánkban való megnövekedett számú befektetései adták. A számos érdekes, a témához kapcsolódó előadás között Dr. Szigeti Cecília a győri Széchenyi István Egyetem Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékének adjunktusa és Dr. Borzán Anita a békéscsabai Szent István Egyetem Gazdasági Karának docensének közös kutatási eredménye is helyet kapott, melyet „A területileg differenciált ökológiai lábnyom kalkulációk eredménye a kínai tartományokban” címmel hallgathatták a jelenlévők.
A prezentáció a következő linken érhető el: A területileg differenciált ökológiai lábnyom kalkulációk eredménye a kínai tartományokban
Föld órája
2012. március 31-én este 20.30-tól indul idei a Föld órája akcióprogram, melynek célja felhívni a figyelmet az emberiség túlzott energiafogyasztására és az ezzel járó káros következményekre. Akik az akcióhoz csatlakoznak, egy órán keresztül nem használják az elektromos áram semmilyen formáját: lekapcsolják a villanyt, a televíziót, kikapcsolják a számítógépet és a többi elektromos eszközt. Mit gondol Ön? Bevállalná? Hajlandó lemondani egy órára a villamos energia nyújtotta kényelemről, hogy megmutassa elkötelezettségét és tegyen Bolygónk jövőjéért? Szeretne hozzájárulni egy élhetőbb környezet kialakulásához? Akkor csatlakozzon hozzánk, vegyen részt a Föld órája megmozdulásán, és tegyünk együtt egy lépést a Föld érdekében!
A 2007-ben Sydney-ből kiinduló kezdeményezés napjainkra a világ legnagyobb önkéntes akciójává nőtte ki magát, 2008 óta hazánkban is minden évben megrendezésre kerül. A nagyvárosoktól kezdve, a kisvállalkozásokig és családokig rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez. Győrben több helyszínen is kikapcsolják a díszvilágítást március 31-én este és egyre több győri polgár csatlakozik az akcióhoz.
Egyesületi tagunk gimnazistáknak tartott előadást
2012. február 9-én a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékén oktató egyesületi tagunk, dr. Szigeti Cecília a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban tartott előadást az ökológiai lábnyomról és jelentőségéről. Az iskolában az ún. Földrajz és biológia hetén számos, a témához kapcsolódó, érdekes előadást hallhattak a diákok a tanórák után. Dr. Szigeti Cecília azért kapott meghívást, hogy prezentálja a Földünk környezeti terhelését mérő mutatót, annak érdekében, hogy a felnövekvő generáció is tudatában legyen, hogy fogyasztási szokásaink milyen erőteljes hatással vannak a minket körülvevő környezetre.
A prezentáció az alábbi linken érhető el: Az ökológiai lábnyom számítás alapjai
Publikáció az Egyesület támogatásában
Dr. Szigeti Cecília, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület által is támogatott prágai kutatómunkájának első gyümölcsét olvashatjuk Szent István Egyetem tudományos kiadványának, a Perspective-Kitekintés 18. számában „Területileg differenciált ökológiai lábnyom számítás módszertani problémái” címmel, melyet dr. Borzán Anita közreműködésével készített. A legújabb tudományos megállapításaikban rávilágítanak arra, hogy milyen következményei lehetnek a különböző területi egységekre vonatkozó, eltérő módszertani számításokkal kapott ökológiai lábnyom eredményeknek. A feltárt különbségek folytán felhívják a figyelmet a számítás módja egységesítésének fontosságára, ez által a kapott adatok érdemleges alkalmazhatóságára, összehasonlíthatóvá válására.
A publikáció az alábbi linken érhető el:
Területileg differenciált ökológiai lábnyom számítás módszertani problémái
Energia és fenntarthatóság
Önkéntesség
A 2011-es év az önkéntesség európai éve volt. De mit is értünk önkéntesség alatt? Az önkéntesség megvalósulása több tényezőből tevődik össze. Fontos, hogy személyes indíttatású, anyagi érdekektől mentes legyen. Ezen kívül nélkülözhetetlen, hogy mások javát szolgálja. Az önkéntesség nem csak a támogatásra szorulóknak, de az önkéntes munkát végzőknek is rendkívül hasznos. Az önkéntesség segíti a társadalmi beilleszkedést és hozzájárul egy összetartó társadalom kialakulásához, mindezt a bizalom és szolidaritás kialakításával és társadalmi tőke megteremtésével éri el. Az önkéntes tevékenység egy lehetőség arra, hogy bármilyen nemzetiségű, vallású, társadalmi-gazdasági hatterű és korú ember hozzájárulhasson a pozitív változáshoz. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy Magyarországon mindössze 3 feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy önkéntesek lehessünk melyek a következők; legyünk magányszemélyek, 10 évnél idősebbek és cselekvőképesek. Az is fontos információ, hogy az önkéntesség nem minősül munkaviszonynak, tehát később nem fog beleszámítani a nyugdíjba, viszont javítja a pályakezdők későbbi elhelyezkedésének esélyeit.
További hasznos információ a következő weboldalon található: www.onkentes.hu.
Az energiatanúsítványról
A lakóépületek energiahatékony felújítása nemcsak a jelentős fűtésienergia-megtakarítás miatt fontos, hanem azért is, mert jelenleg ez az egyik leghatékonyabbnak tartott klímavédelmi eszköz is. Kevesen tudják, hogy az épületekhez kapcsolódó kibocsátások adják jelenleg Magyarország teljes széndioxid-kibocsátásának 30 százalékát. Erről és az energiatanúsítványról szól egyik partnerünkkel, az Ablakcentrum Kft. ügyvezetőjével készített tanácsadó-sorozat 2. része.
Javaslat a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiához
Bővebb információ a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiáról: www.nfft.hu
Az alig élő bolygó
A cikk a következő linken érhető el: Index.hu
Elkészült az Önkéntesség testközelben - rádióban, weben, utcán
Az online kiadvány a következő linken érhető el:
Önkéntesség testközelben - rádióban, weben, utcán
Győrben élni jó! - boldogan élnek a győriek
Bővebb információ: www.gyorlabnyom.blogspot.com
Civilek Éjszakája Győrben
A Civilek Éjszakája nevű kezdeményezést 2010-ben hívták életre azzal a céllal, hogy a civil szervezetek bemutathassák tevékenységüket az érdeklődőknek. Idén az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület a szintén győri Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiumért Közhasznú Alapítvánnyal közösen csatlakozott a rendezvényhez, így Győrben is helyet kap a Civilek Éjszakája. A két szervezet együttműködése nem újkeletű, hiszen Győr ökológiai lábnyomának kiszámítását is szoros összefogással végezték. A munka azóta sem ért véget, a napokban zárult le Győr Happy Planet Indexének kutatása, melynek eredményét a Civilek Éjszakáján hozzuk nyilvánosságra. A győri program szeptember 10-én (szombaton) 20 órakor kezdődik a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium Tanácstermében (9027 Győr, Budai út 12. földszint), melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyre az esemény Facebook oldalán van lehetőség: Civilek Éjszakája Győrben, ahol a részletes program is megtalálható.
A Civilek Éjszakája hivatalos honlapja: www.civilekejszakaja.hu
A Dénesfai Gyerektáborról írtunk a Kurt Lewin Alapítvány cikkíró pályázatán
2011. az önkéntesség éve. Ennek apropóján Európa-szerte számos program és pályázat népszerűsíti az önkéntességet. A Kurt Lewin Alapítvány az önkéntességhez kapcsolódóan cikkpályázatot hirdetett meg, amelyen az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is elindult a Dénesfán megtartott Gyerektáborról írt cikkel. Egyesületünk fontosnak tartja az ilyen, és ehhez hasonló rendezvények támogatását, így többek között egy előadót is delegált a táborba. A pályázatot egy neves szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagja volt Liptai Lívia főszerkesztő és Lami Juli vezető szerkesztő az Elle magazintól, Rácz Attila újságíró, a szochalo.hu önkéntese illetve Romhányi Tamás díjnyertes újságíró, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársa. A pályázatra beérkező sok színvonalas mű közül a zsűri Rindt Zsuzsa munkáját tartotta a legjobbnak, cikkünk így nem kerül be a készülő online kiadványba. Ennek ellenére úgy gondoljuk, mindenképpen hasznos volt a pályázaton való részvétel, hiszen ezáltal is fel tudtuk hívni a figyelmet a Dénesfai Gyerektáborra, amelynek megvalósulását az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület a jövőben is szeretné támogatni.
Gyermektábort támogattunk Dénesfán
Dénesfa az idei évben immár hetedik alkalommal adott otthont a helyi gyermekek számára életre hívott Gyerektábornak. Az idén augusztus 1-5-ig megrendezett táborban Dénesfa, illetve a szomszédos falu, Cirák hátrányos helyzetű, elsősorban nagycsaládos gyermekei vehettek részt. Ezek a fiatalok többségében olyan, 10 és 14 év közötti gyermekek, akiknek családjuk anyagi helyzete nem tesz lehetővé más nyaralást a nyárra. A tábort az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is támogatta. Az egyesület képviseletében Tóth Marcell tartott előadást a kicsiknek az élelmiszer-kilométerekről, a szemetelés káros hatásairól, illetve az ökológiai lábnyomról. Bár ezek komoly témák, a gyerekek mégis játékos feladatok formájában szembesültek ezekkel a problémákkal. A foglalkozás keretein belül 4 csoportba verődve versenyezhettek egymással, hogy ki az ügyesebb szemétszedésben. A gyerekek által összeszedett szemét - amellett, hogy rosszul mutatott a faluban - összesen mintegy 200 millió év alatt bomlott volna le.
Közhasznúsági jelentésünk
Önkéntes tevékenységünk
A Nemzetközi Duna Nap a Duna vízgyűjtő országainak dunai szolidaritását kifejező ünnepe, immár hagyománnyá vált rendezvény, amely alkalom arra, hogy megünnepeljük folyónkat, a Dunát. Európa második legnagyobb folyója igazi nemzetközi folyó, amelynek vízgyűjtő területe 18 országot érint, összekötve ezzel politikai, gazdasági és kulturális régiókat. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és partnerei "GET ACTÍVE FOR THE RIVERS! - TÉGY A FOLYÓÉRT!" címmel 2011. június 29-én (szerdán) 14.00 és 18.00 óra között rendezik meg a 8. Nemzetközi Duna Napot, ahol többek között dr. Szigeti Cecília is előadást tart ökológiai lábnyom, vízlábnyom témában. A rendezvény helyszíne a Mosoni-Duna, Rába torkolata, a Hittudományi Akadémia (Papnevelde) alatti füves terület.
Bővebb információ: A Deák, mint múlt, a "Duna nap" mint jövő
Az előadás a következő linken tekinthető meg: Duna nap"Vállalati Ökológiai Lábnyom" címmel előadás a győri Kamarában
2011. május 26-án (csütörtökön) 16 órai kezdettel a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházának (9021 Győr, Szent István u. 10/A) Klauzál termében „Vállalati Ökológiai Lábnyom” címmel tart előadást Dr. Szigeti Cecília, a Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa, a CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Az érdeklődők gyakorlati példákkal, konkrét feladatokkal és példákkal színesített előadást hallhatnak! A rendezvényen a részvétel térítésmentes, de vállalatok számára regisztrációhoz kötött.
A jelentkezési lap a következő linkről tölthető le: GYMSKIK
Bővebb információk: Facebook
HPI kérdőív győrieknek
Átlagon felüli érdeklődés a győri ökolábnyom számítás eredménye iránt
A magyar sajtó részéről átlagon felüli érdeklődés kísérte az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület által végzett első magyar városi ökolábnyom számolást és az annak eredményeiről kiadott sajtóközleményt. Az április 22. (Föld Napja) és április 30. között eltelt néhány napban közel 50 médium közölte le a győri ökolábnyom számítás végeredményét. Köztük a Magyar Televízió esti Híradója, a Klub Rádió és a Lánchíd Rádió élő telefonos rádió interjúja, az ismertebb környezetvédelmi portálok közül többek között az Alternatív Energia, az Élhető Föld, a Greenfo, és még sorolhatnánk tovább. A győri projekt sajtókommunikációját a Goodwill PR és Kommunikációs Ügynökség (www.goodwill-pr.hu) végzi.Az eredmények sajtómegjelenései a következő linken találhatóak: Megjelenések
Győr ökolábnyoma a Magyar Televízió Esti Híradójában
Széndioxid-kibocsátás vizuális eszközökkel
Számos számítási mód létezik arra, hogy valamely tevékenység széndioxid-kibocsátását felmérjük vagy megbecsüljük. Az adatok összehasonlíthatóságát segíti a General Electric Data Visualization elnevezésű blogja, ahol szemléletes eszközökkel kerülnek bemutatásra a különböző széndioxid-kibocsátási értékek. Megtudhatjuk például, hogy egy percnyi beszélgetés mobiltelefonunkkal 57 gramm szén-dioxiddal terheli a környezetet, egy személy London és Tokio közötti repülőútja 1 tonna, míg egy 300 fős lakodalom 82 tonna széndioxid-terhelést jelent környezetünknek. Az oldalon található adatok szerint a Facebook oldal működése 13,6 millió tonna széndioxid-kibocsátást okoz évente.
2011. március 26. - a Föld Órája: bolygónk egyik legnagyobb ünnepe!
Számos ország már javában készül a világszerte több mint egy milliárd embert mozgósító önkéntes akcióra. Magyarországon ugyan még csak a napokban hirdette meg a WWF, Németországban azonban már 20 város, többek között München, Frankfurt, Köln is jelezte a részvételét az eseményen. A heidelbergi várkastély, a kölni dóm, és a Berlin szimbólumának számító brandenburgi kapu is sötétbe borul majd a világméretű villanyoltáskor. Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat. Csatlakozzon Ön is a Föld Órája kezdeményezéshez!
Videó az ökológiai lábnyomról
A győri ökolábnyom számítást a Happy Planet Index kiszámítása követi
A Boldog Bolygó Index az emberi jóllét és a fejlődés teljesen új mutatószáma. Többdimenziós, jól elkülöníthető változókból tevődik össze, melyek mindegyike az emberi lét más-más vonatkozását tükrözi. Három különálló jelzőszámot foglal magába, melyek a következők: ökológiai lábnyom, elégedettség az élettel saját bevallás alapján és várható élethossz. A BBI tehát az emberi jóllét elérésének ökológiai hatékonyságát méri. Egy adott társadalom, nemzet vagy nemzetcsoport által előállított boldog életévek átlagos számát mutatja a bolygó minden elfogyasztott természeti erőforrás egységére. Másként megfogalmazva: arra a hatékonyságra vonatkozik, amivel az országok a föld véges erőforrásait polgáraik által tapasztalt jóllétté alakítják. A legfrissebb számítások alapján nincsen olyan ország Földünkön, amely olyan jól szerepelne, amennyire tudna, a legtöbb pedig messze ez alatt marad, így a Boldog Bolygó Indexet akár Boldogtalan Bolygó Indexnek is hívhatnánk.
Önkéntesség Európai Éve 2011 - Európai Turné
Az Európai Bizottság kezdeményezésére az Önkéntesség Európai Évében a 27 európai uniós tagállamon egy turné vonul végig. Ennek keretében minden tagállamban önkéntesek, szervezetek, intézmények és vállalatok mutathatják meg az önkéntes programok megvalósítása terén elért eredményeiket. A program egy hét"tíz nap időtartamra tartózkodik az egyes országokban. Egyes városokban egy-egy központi téren felállított rendezvénysátor ad otthont az eseménynek, máshol meglévő, közkedvelt rendezvényhelyszínen kerül megrendezésre. A program célja az egyes országok önkéntes szektora sokszínűségének és az önkénteseket fogadó szervezetek munkájának bemutatása, illetve az önkéntes munkát korábban nem vállaló személyek számára bekapcsolódási lehetőségek biztosítása. Az európai turné első állomása 2010 decemberében Brüsszelben volt. Ezt követi a budapesti állomás a Millenáris Teátrum épületében január 8"14. között.
A turné európai állomásairól az alábbi honlapon található folyamatosan frissített információ: http://europa.eu/volunteering/en/tour Kövesd nyomon az eseményt a Facebookon és a http://www.onkentesseg2011.hu/ oldalon is. A programok ingyenesek!
Az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is várja önkéntesek jelentkezését a hamarosan induló győri Happy Planet Index számításhoz! A jelentkezéseket az info@iffegyesulet.hu e-mail címre várjuk!
Akkora a világod amennyit ismersz belőle...
"Természetes, hogy szabadon élünk, hogy azt csinálunk amit akarunk, hiszen mi döntünk. A világunk szinte határtalan. Ehhez vagyunk hozzászokva, rajtunk múlik, hogy meddig megyünk el. Van, hogy korlátokat állítunk, falakat húzunk, hogy megvédjünk, kijelölünk és megszabunk, természetesen a cél érdekében. Természetesen egyre nehezebb..." - erre szeretné felhívni a figyelmet festményével Nádor Péter festőművész.A magyar átlagot meghaladó lábon élnek a győriek
A hosszadalmas adatgyűjtési, -feldolgozási és számítási munkát követően megszületett Győr ökológiai lábnyom kutatásának eredménye. A CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft-vel valamint a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium hallgatóival közösen végzett munka végeredménye korántsem meglepő, hiszen korábbi kutatások alapján várható volt, hogy a győriek ökolábnyoma meg fogja haladni az országos átlagot. A fejenkénti 3,0 globális hektár/fő magyar átlaghoz képest a győriek lábnyoma 4,33 globális hektár/fő lett, mely 17-szer haladja meg Győr városának eltartóképességét. Győr népességének ökológiai lábnyoma Győr-Moson-Sopron megye 77%-ának felel meg!Bővebb információk a www.gyorlabnyom.blogspot.com oldalon olvashatók.
Homo Sapiens Report - UNESCO projekt - Az Emberiség jövője
Michael Wadleigh, az ismert amerikai film- és dokumentumfilm-rendező 2009 tavaszán készítette el Homo Sapiens jelentését az emberiség jövőjéről. A Homo Sapiens Report: The Future of Humanity ökológiai lábnyom számításon alapuló mérési és etikus elosztási elmélet. A jelentés minden nemzetiségű olvasó számára érthető módon, vizuálisan mutatja be, hogy hogyan élünk, hogy használjuk ki környezetünket. Az emberiség múltját, jelenét és jövőjét, az elmúlt 130.000 és az elkövetkező 200 évet, és mindezt egy másik univerzumban élő földönkívüli elfogulatlan nézőpontjából. Olyan perspektívákat helyez kilátásba, melyben napjaink fenntarthatatlan fejlesztései hatására a jövő generációk számára, 40 év múlva már elképzelhetetlen lesz a jelenlegi életszínvonal fenntartása, ugyanis elfogynak, kimerülnek az ehhez szükséges erőforrások. A kormányok és a magánvállalatok ugyan el vannak ragadtatva attól az elképzeléstől, hogy az össztermelés 400%-os növekedést érhet el, azonban ebből a hatékony és újrahasznosítható termékek részesedése mindössze 10%. A jelenlegi tervek, elképzelések nemcsak kárt okoznak az emberiség jövőjében, hanem a halálos ítéletünket írják alá - figyelmeztet Michael Wadleigh.
A Homo Sapiens Report az alábbi linkről tölthető le: http://hsr.ssl.co.uk/
Ökológiai lábnyom pénteken a Zsinagógában
A győri ökolábnyom-számításban nagy szerepet vállaló CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője, dr. Szigeti Cecília 2010. szeptember 24-én (pénteken) 11 órakor a Széchenyi István Egyetem koncerttermében (Kossuth u.), az egykori Zsinagógában tart előadást az ökológiai lábnyomról. Az előadás elsősorban középiskolás diákoknak szól, de minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
A bemutatott prezentáció az alábbi linken tekinthető meg:
Az ökológiai lábnyom számítás gyakorlata
Nemzetközi tagság és licenc a győri ökolábnyom számoláshoz
A Győr ökológiai lábnyom számítását végző Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is csatlakozott a Global Footprint Network nevű nemzetközi szervezethez és ezzel négyre emelkedett a szervezet magyar tagjainak száma. Az ökolábnyom fontosságát hirdető nemzetközi szervezetnek jelenleg 80 tagja van szerte a világon, a tagok nagy része európai (például Best Foot Forward, Water Footprint Network), de számos jelentős amerikai, ázsiai, ausztráliai és afrikai szervezet is tag. A magyar tagok között találhatjuk a Budapesti Corvinus Egyetemet, a KÖVET Egyesületet a Fenntartható Gazdálkodásért, a Dandelion Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft-t, és most már a győri Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is.Bővebb információk a csatlakozásról kiküldött sajtóanyagban olvashatók.
Átfogó interjú Győr ökolábnyom számításáról
Az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Győr ökológiai lábnyom számítása során nagyban támaszkodik a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium tagjainak munkájára. Ennek tükrében a ZöldMáté.hu oldal szerkesztője, Molnár Dániel nemrégiben azzal a céllal kereste meg őket, hogy egy átfogó interjút készítsen velük a számításról. Az interjúból az ökológiai lábnyom ismertetése mellett kiderül, hogyan is indult a kutatás, hogyan kerültek be az egyes szereplők a folyamatokba. A kezdeti adatgyűjtési nehézségek, a speciális számítási módszerek, az idő- és költségvonzatok is bemutatásra kerülnek, valamint a kutatók nyilatkoztak arról is, mik a jövőbeli terveik az ökológiai lábnyom számítással kapcsolatban.
Az interjú a ZöldMáté.hu oldalon vagy ITT tekinthető meg.
Ökológiai lábnyom számítás gyakorlata
Dr. Szigeti Cecília, a CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője, a Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa tartotta a jUNIor Egyetem 4. előadását a Tudomány Győrben Mindenkinek rendezvénysorozat keretein belül. Az előadás az Ökológiai lábnyom számítás gyakorlata címmel került megrendezésre 2010. május 5-én 15 órakor a győri Széchenyi István Egyetem F előadójában. Az előadás az alábbi linken tekinthető meg:Kövesse figyelemmel Győr ökológiai lábnyomának számítását!
Győr Város folyamatban lévő ökolábnyom számításának bemutatására elindítottuk a www.gyorlabnyom.blogspot.com oldalon elérhető blogunkat, melybe igyekszünk minden, a kutatással kapcsolatos információt megosztani a blogba látogatókkal. A blogban mind a számítás előzményeit, mind pedig a kutatásban résztvevő szervezeteket, támogatókat igyekszünk bemutatni, de az adatgyűjtés folyamatába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.Becsülje meg Győr Város ökológiai lábnyomát!
Töltse ki Ön is az alábbi kérdőívünket, és ha a legjobb becslést adja Győr Város ökológiai lábnyomának végeredményére, bekerül a kutatást bemutató kiadványba. A kitöltés mindössze 3 percet vesz igénybe. A kérdőív az alábbi linken érhető el: http://www.kerdoivem.hu/Győr ökológiai lábnyomának kiszámítását kezdte meg az IFF Egyesület
Az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület kezdeményezése, mellyel megkezdte Győr város ökológiai lábnyomának kiszámítását, országos szinten is egyedülállónak tekinthető. Magyar városnak még nem számították ki az ökológiai lábnyomát, így a kutatáshoz mintául a londoni számítás (www.citylimitslondon.com) szolgál. Az adatgyűjtésben elsősorban statisztikai adatbázisok nyújtanak segítséget, azonban a hiányzó adatok vizsgálata (például az egyetemisták utazási szokásai) kérdőíves lekérdezés segítségével történik. A kutatás támogatóinak köre igen széles, itt találhatjuk Győr Város Önkormányzatát, a Győr 2000 Idegenforgalmi Közalapítványt, a CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft-t valamint a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium Ökológiai lábnyom számoló kurzusának tagjait. A kutatás és a projekt kommunikációját a Goodwill PR és Kommunikációs Ügynökség végzi.Előzetes helyzetjelentés már június végére várható, azonban a végleges eredmények szeptemberre készülnek el. Az eredmény szembesítheti a város lakosságát azzal, milyen mértékben éli fel környezetét, valamint azzal is, hogy milyen változásokra lenne szükség az ökológiai lábméret csökkentéséhez. A kutatásról már ezidáig is rengeteg cikk jelent meg, ezek közül néhány érdekesebbet a Rólunk írták menüpont alatt olvashatnak az érdeklődők.
